Nemzetközi teanap - petíció

2016. december 30. - 12:12
Nemzetközi teanap - petíció Betakarítás teaültetvényen

Petíciót indítanak a teamunkások a nemzetközi teanapon

A december 15-én ünnepelt nemzetközi teanapot 2005-ben alapították meg Újdelhiben, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a körülményekre és kihívásokra, amelyekkel a világ tea munkásai néznek szembe.

A kezdeti cél a nagy teabirtokokon dolgozó munkások jogainak védelme volt a fő teatermelő országokban: Indiában, Bangladesben, Srí Lankán, Nepálban, Vietnámban, Indonéziában, Kenyában, Malajziában, Ugandában és Tanzániában. Az ünnep kibontakozott az elmúlt 11 év alatt, és már kisgazdákat érintő kérdéseket is magába foglal.

Az indiai kisgazdák, akik 1999-ben még csak 1,1%-át adták a teatermelésnek, ma az ország 1,2 millió tonna teájának több mint egy harmadát termelik ki.

Ebben az évben az Oktatási és Kommunikációs Központ (Center for Education and Communications, CEC) öt pontból álló petíciót indít, amely a kisgazdák felhatalmazására és felszerelésére irányul. “Ez nagy lépés a csészényi teánk mögött álló emberek támogatásának irányába, és ezt meg szeretnénk osztani a világgal - írja Ruhani Sandu, a CEC szóvivője. - Élvezzünk egy csésze teát ma, és reméljük, hogy az indiai kormány intézkedéseket fog tenni, és támogatni fogja a teát termelő kisgazdákat. Együtt változtathatunk!”

A petícióban megfogalmazott igények között szerepelnek a következők: tisztességes ár a jó minőségű teáért; anyagi támogatás mérlegekre, metsző és szüretelő gépekre és öntöző felszerelésre; biztosítás a termésre; általános társadalmi és egészségügyi biztosítás.

A szervezők egy nemzetközi teabizottság létrejöttében reménykednek, amely specifikus rendelkezésekkel védené a munkások és a kisgazdák érdekeit.

A nemzetközi teanap “megerősíti az ültetvényeken dolgozók és a kisgazdák jogait, felhívja az érintett testületek figyelmét, felelősségteljes döntésekre sarkall, megerősíti a támogatást és a kampányokat, előmozdítja a teafogyasztást és az igazságos teakereskedelmet” - állítja az Indiai Teakisgazdák Egyesületeinek Szövetsége (Confederation of Indian Small Tea Growers Associations, CISTA).

A nemzetközi teanap a teakultúra ünneplésére is megfelelő alkalom. A The Times of India életmód rovatában bemutatta a kokum chait és a kék teát, a Deccan Chronicle a hyderabadi teabárok feltöréséről írt. A First Post híres teakedvelő szerzőket idézett.

India hosszú utat tett meg a chai-on túllépő teák elfogadásában, mondja Radhika Batra Shah teakurátor. A zöld tea ismertebb, de “amikor teaszertartásokat tartok, az emberek elcsodálkoznak azon, hogy a tea lehet fehér, oolong vagy fekete és gyógytea keveréke is. És manapság a nap minden szakára van egy tea: egészleveles Darjeelingekkel és erős Assamokkal kelünk; az ebéd teák segítik az emésztést (ide illenek a gyümölcsökből, virágokból, fűszerekből és herbákból készült teák); a délutánokra ott van a teák pezsgője, a wulong; a nyugtató fehér teák pedig tökéletesek a csendes pillanatokra.” Shah arról is beszél, hogy manapság mennyi újdonság van az ízek terén. “Készítettem mostanában egy kokum gyógyteát, amely segíti az emésztést” - írja.