Teát kávé helyett!

2019. május 19. - 11:05
Teát kávé helyett!

Mikor belecsöppentem a színház világába, az odatartozó barátaim raklapszám szívták a cigit és literszám döntötték le a kávét. Ez a kettő mindig együtt járt kéz a kézben. Reggelire, próba előtt, szünetben, próba után. (Próba közben.) Amint megszólalt a rendező, hogy "10 perc cigiszünet!", a mellettem lévő kollégám biztos megindult a kávéautomata vagy jobb helyeken büfé felé. Azért írom ilyen drasztikusan, mert valóban így láttam. Egy időben megpróbáltam én is rászokni, mondván, hogy biztos azért csinálják, mert nagyon jó. Nem sikerült. Mármint rászoknom. Sem a cigire, sem a kávéra. Szerencsémre. Ellenben a teát mindig jobban pártoltam. Ha már valamit inni kellett szünetben, hogy ne maradjak le a fontos beszélgetésekről, amik cigizés közben folytak, ittam egy teát még ők kávéztak. Ezt még a mai napig tartom.
A csavar viszont most jön. Érdekes módon azt kezdem észrevenni, hogy egyre többször mondanak nemet a kávéra a körülöttem lévő emberek. Sőt egyre inkább ismerik a szálas teákat, herbateákat.
Összegészében azt veszem észre, hogy a beskatulyázott színházi emberek is, akik régi sztereotípiák miatt a kávé-cigi kombóval a leglerajzolhatóbbak, még ők is inkább teát fogyasztanak manapság.
Talán ennek az oka a most nagyon elterjedt egészség,-és környezettudatosság. Ez egy szuper dolog. Úgy erzem, jó irányba indulunk így!

Kovács Vanessza a blog szerzője, ha valaki személyesen találkozna vele, a Somerset Teahouse Árkádban található üzletében megteheti.

2019.05.19.