Teakészítés a múltban VII.

A japán teaszertartás

Korok, mesterek, iskolák változhattak, de a teaszertartás lényege maradt. A RIKJŮ tanítása szerinti ceremóniát mutatjuk be.

Meghívás

A vendéglátó a teamesterével megbeszélte, hogy kiket hívnak meg a csa-no-jura. A teamesterl (csadzsin) a jelöltek közül kiválasztott öt főt, legfeljebb hetet, akiket a kor szokásos formája szerint hívott meg. A teamesterek, akik csak előkelő családoknál működtek, nagy megbecsülésben részesültek. Az egyszerűbb néprétegnél a teamester szerepét legtöbbször a háziasszony látta el.

A vendégek érkezése

Már az úton haladva felkészültek a teaszentélybe való belépésre. A macsiában várakozó vendégek csendben készültek a ceremóniára. Mivel a teaszertartás a béke jegyében történt, még a szamuráj is az eresz alá dugta a kardját, amitől pedig máskor sohasem vált meg.

Belépés a teaházba

A szertartás kezdetét a teamester jelezte. A hívó szóra a résztvevők nesztelen léptekkel, mélyen meghajolva tek be a teázóba. A mély meghajlást a teaház alacsony ajtaja is megkövetelte a belépőtől. A teaházban félhomály volt, még akkor is, ha kint verőfényes nap ragyogott. A világ külső hatásaitól megtisztult emberek először mélyen meghajoltak az ikebana előtt, majd csendben körülnéztek a teaházban. Megszemlélték a tokonamát, amely minden alkalommal más és más volt, az előtte elhelyezett virágcsokrot, a füstölőket stb. Miután mindezzel végeztek, és megfelelő formában kifejezték csodálatukat, adott jelre a számukra elkészített helyre telepedtek.

Teázás

A tea előtt valami könnyű süteményt kínáltak a vendégeknek. Ez nem kötelező része a szertartásnak, de sok helyen gyakorolják még ma is. A teavíz az előtér vagy a teázó padlójába mélyített parázstartó felett, kancsó formájú öntöttvas edényben fortyogott, amely mély zümmögő hangot hallatott, olyat, mint a tenger távoli moraja. Az edénybe vasgolyókat is helyeztek, hogy a hang erősebb legyen. A teamester először bambuszseprűvel (mat-csa) a csészébe söpörte a megfelelő mennyiségű zöld teaport, majd bambusz merőkanállal forrásban levő vizet mert rá. Ezt bambuszseprűvel felkeverte. Így egy csésze teasűrítményt nyert. Ebből a sűrítményből aztán minden vendég csészéjébe megfelelő mennyiséget töltött, a forrásban levő vízből azután mindenki feltöltötte a saját csészéjét. Helyenként és kivételes alkalmanként fekete tealevelet is használtak (szen-csa) a tea készítéséhez. Ilyen alkalmakkor kis kiöntőkannát és apró csészéket használtak. A tea készítési módja ugyanaz, mint nálunk. Ez a szertartásos teakészítés, majd  fogyasztás csendben történt. A teát nem illett egyszerre felhörpinteni, hanem lassan kortyolni, a szabály három lassú kortyot írt elő. A japánok a teájukat semmivel sem ízesítették. Az első csészét a kívánalomnak megfelelően több is követhette: számuk nem volt meghatározva. Amikor a vendégek az utolsó csésze teát is elfogyasztották, csendes társalgásba merültek, amelynek témája a tea és általában a teaház körül forgott.

A szertartás vége

A teaszertartást a teamester által megadott jelre befejezték. A vendégek búcsúztak a házigazdától, a teaháztól, és csendben, zajtalan léptekkel távoztak.