Teakészítés a múltban VI.

A japánok teája

Japánba Kínából került a tea a 8. században. Az első időben a császári udvar kiváltsága volt. „MINAMOTO TAKAOKI naplója említi, hogy a császári palota közelében egy kis teaültetvény terült el, amelyet e célra kirendelt tisztviselők gondoztak. A nemesek a teát főképpen orvosságként itták.” A tea fogyasztása a buddhizmus elterjedésévált általánossá. A buddhizmusnak és a teafogyasztásnak is egyik legnagyobb szószólója a Kínában tanult zen szerzetes filozófus, EISZAI (1141—1215) volt. Nagy területű teaültetvényeket létesített Szeburijamában, Csikuzen tartományban. Kioto környékén a Jamasiro tartománybeli Toganóban és Udzsiban EISZAI kortársa, MJó-E telepített teát. A jellegzetes zöldtea-készítési módot is EISZAI hozta Kínából. Tanácsa szerint a „tealeveleket a cserjéről kora hajnalban, a harmat leszállta előtt kell leszedni, majd meg kell pirítani egy papírlapon anélkül, hogy a papír meggyulladna, azaz nagyon gyenge tűzön, végül bambuszlevelekkel lezárt edényekben kell tárolni.” A kevés vízzel kevert teát áloműzőnek tartották, és igen hatásosnak a máj-, a bőr-, a reumatikus betegségek és a beriberi ellen. „A tea a legcsodálatosabb orvosság, amely megőrzi az egészséget: a hosszú élet titka. Úgy terem a dombok lejtőjén, akár a föld lelke. Most is ugyanazok a tulajdonságai, mint régen. Többet kellene fogyasztanunk belőle.”

A teaáldozat

A teázás a zen mesterek révén vált szertartássá. A teázás japán neve Csa-no-ju, kezdetben a buddhista teaáldozat neve volt. Ebből az áldozatból fejlődött ki a teaszertartás. A teaszertartás a 15—16. századtól kezdve jelentős szerePetjátszott a japán társadalmi életben. Az idők folyamán sokat változott. A kezdeti, igen bonyolult szertartás csak a legelőkelőbb körökben volt divatos. Ezt MURATA SHÜKo (1422—1502) leegyszerűsítette, majd SEN NO RIKJÚ (1521-1591), a kor leghíresebb teamestere tökéletesítette. A zen ideológia mellett a szertartás kialakításában helyet kapott az ősi japán vallás, a sintó több tanítása és szemlélete is.