Csökken a first flush tea termelése

2017. június 22. - 13:06
Csökken a first flush tea termelése Teaültetvény

Összességében gyengült a teatermelés márciusban az afrikai szárazságok és a hideg kínai tavasz miatt. Azóta Srí Lankát 14 éve nem látott, súlyos áradás érte, amely 194 emberéletet követelt, és problémát okozott a tea szüretelésében és szállításában.

Négy ország, Kína, India, Kenya és Srí Lanka termeli és szállítja a legtöbb teát a világon. Egyik sem számolt be erős termelési eredményről az első negyedév alatt. Kenyában a teatermelés 34,5 százalékkal esett vissza az aszálynak köszönhetően, míg India 16 százalékos visszaesésről számolt be.

Kína termelése 3 százalékkal nőtt 2015-ben, de 2016-ban a rossz időnek és az alacsony hőmérsékletnek köszönhetően lelassult. 2016-ban 2,4 tonna teát termeltek; ez körülbelül 40 százaléka a világszintű teatermelésnek. A 2016-os szezon hideg volt; a növények felépülése továbbra is folyamatban van a tavalyi fagy után.

A Business Daily Africa szerint az árak növekednek a készletre vonatkozó aggodalmak miatt. „Az árak várhatóan erősek maradnak. Már most 15-20 százalékkal emelkedtek az árak világszerte az előző évhez képest” – mondta Kamal Baheti, a McLeod Russel, a világ legnagyobb teatermelő vállalatának pénzügyi igazgatója.

India termése 2017-ben valószínűleg 15-20 kilogrammal lesz kevesebb, mint a tavalyi 1,24 milliárd kilogramm, a növekvő fogyasztás ellenére.

Az észak-indiai teatermelés 19,3 százalékot esett vissza, Dél-India 12 százalékkal kevesebb teát termelt az első negyedévben a tavalyihoz képest. Az iparági szakértők a klímaváltozást okolják a jól látható változásokért. Ez az árak növekedéséhez fog vezetni rövid- és középtávon.

Az indiai Teabizottság 88,6 millió kilogramm teát számolt a januártól márciusig tartó időszakban; ugyanebben az időszakban 105,8 millió kilogrammot számoltak 2016-ban.

Indiában valószínűleg rendes monszun esőzések lesznek 2017-ben.

 

Forrás: www.worldteanews.com