Egy télre hangolódó nap teákkal

2019. november 29. - 17:11
Karácsonyi tea ajándékok

Mostanában szörnyen rászoktam a szundira. Amikor az első ébresztő után még lenyomok ötöt 10 percenként. Tehát a tervezetthez képest 50 perccel később kelek ki az ágyból. Ez azt eredményezi, hogy igazán már csak a legszükségesebbekre van időm reggel, mint a mosakodás, öltözködés és a hűtőből kivenni az előző este bekészített ebédet.
Így félig kótyagosan indulok a busz fele. Hogy az álmodozásból még ne kelljen felébrednem teljesen, ezért könyvet olvasok út közben. Amint beérek az Árkádba, megcsap egy elképesztően finom fahéjas szilvás sütemény illat, ami vagy a pékségből ered vagy pedig egy ilyen mennyei karácsonyt idéző illatosító adja meg a hangulatot a vásárlóknak. Inkább a második a valóságosabb, hiszen nem csak a pékség közelében érezni. Az biztos, hogy valóban elég becsapós.
Mikor beérek a teaházba a kabát levétel után a vízforraló feltöltése és bekapcsolása az első dolgom. Még forr a víz, megnyitom a napot, elvégzem a nyitáshoz szükséges dolgokat. Első teám reggel mindig egy fekete tea, ami valamilyen úton módon kapcsolódik a karácsonyhoz. A Diótörő és az Adventi tea között szoktam vacillálni. Mind a kettő ceyloni tea alap, amihez passzol a tej vagy tejszín, így az amúgy is süteményes fahéjas mogyorós ízt az előbb említett kettő valamelyikével teszem krémesebbé. A Diótörő mellett voksolok, mert imádom. Tökéletes napindító. Ha már a szundizást, avagy az ébresztő lenyomását választom az otthoni kellemes teázgatás helyett, legalább itt bent igazán hangulatba hozom magam.
Telik az idő, én pedig rákívánkozom egy újabb teára. Már feketét nem iszom, hiszen abból számomra elég egy nap egy, de még a zöld belefér, így az új kedvencem felé nyúlok, ami nem más, mint a csodás Grillázsos zöld. Sencha teához karamell darabkák vannak hozzáadva, ami egy elképesztően fantasztikus lágy és különleges teát eredményez. Igazán jól harmonizál a Sencha rizses natúr íze a finom karamellel.
Estére sem lankad az energiám. Már nap vége van, ezért eszembe sem jut még egy koffeines tea, így a desszertnek is beillő Csokis-fűszeres Rooibusht választom. Ennek a teafűnek az isteni édeskés illata teljesen azonos a tea főzetének ízével, ami őszintén lenyűgöző. Nagyon jól esik a nap lezárásaként egy olyan teát fogyasztani, ami a rengeteg antioxidánssal amit tartalmaz, biztosítja az immunerősítést ebben a hűvösebb és változékonyabb időjárásban. Ráadásul koffeinmentes tulajdonsága pedig hagyja, hogy munka után édes legyen a pihenés abban a reményben, hogy másnap reggel talán elég lesz kevesebb óra lecsapás.

Kovács Vanessza az írás szerzője, ha valaki személyesen találkozna vele, a Somerset Teahouse Árkádban található üzletében megteheti.

2019.11.29.