Teakészítés a múltban V.

Teafőzelék

Érdekes adatokat közöl LUSZTIG LIPÓT a Magyar Szakács 1930. februári számában. „Hátsó-Indiában a teát nem isszák, hanem különböző módon elkészítve eszik. Például a tealeveleket sóval, fokhagymával és olajjal keverve — mint főzeléket eszik. Hieg-Haiban szokás, hogy a tealeveleket felgőzölik, a megpuhult tealeveleket a bambusznád üregébe tömik, amely 8 nap múlva fogyasztható. Mégpedig úgy, hogy megsózzák, 3—4 levelet egy csomóba göngyölve szájukba veszik, de csak egy óra múlva kezdik rágni és levét kiszívni.”

Teázás egy orthodox hindu családnál

(Ligeti Vilma A Gangesz partján című útleírásból)

„Összetett kézzel üdvözöljük egymást, és már visz is a szobájába. Egyszerre megértettem, hogy szegény, orthodox hindu családközösségbe jutottam. . . A kékszáris szép termetű NIRMÁL szobájában egyetlen ágy volt. A kisfiú máris odahuppant, rám szegezve megbűvölt tekintetét. A falon olcsó olajnyomatos táncos ló SIVA, és a sarokban a földön egy petróleumfőző, mellette edények, rézkancsók. NIRMÁL a petróleumfőző mellett guggolt, és az egyik kancsóból vizet loccsantott egy edénybe. NIRMÁL feltette a teavizet, alágyújtott, és a szobácska megtelt petróleumszaggal.”

Teacsárda

(Ligeti Vilma Indiai arcképek című művéből)

Nádtetők, hörganylemez tetők, cseréptetők, kátránypapír fedelek, 200—250 házikó kör alakban a szemhatárig zöld földek közepén. Ez Sahibabad az autóbuszlépcsőről, a leszállás pillanatában. A megálló az országúton, és aki leszállt, máris a faluba ért. A lacikonyha stílusú vályog teacsárdák közül fehér dótiban nyüzsög a férfinép. Hoszszú fapadon ülve (többségük guggolva) teáznak, pohárból vagy csészéből, és tereferélnek. A csárda vályogtűzlángján, horpadt, koromzománcos teáskannák, csuromvizestálcán homályos poharak. A tulajdonos felkap egyet, és magasból belezúdítja a tejes teát. Egy tíz év körüli rövidnadrágos fiúcska a vendéghez viszi. A szomszédos csárda pontosan ilyen"