Teakészítés a múltban IV.

Csak öt vendég

(Walter Scott: A fekete törpe című regényéből)

Habár már az is kitüntetésszámba ment, hogy reggelenként tiszteletemet tehettem kiváló barátnémnál, valamint hogy meghívást kaptam vacsoráira és esti összejöveteleire, előttem még nagyobb becsben állt az a jog, amellyel a régi ismeretség címén bírtam, miszerint a Baliol szállást akkor is felkerestem, ha történetesen teára készülődött a hely tiszteletreméltó lakója, azaz úgy hat óra tájban. Csak két-három barátjának engedte meg ezt, és az alkalmi társaság létszáma sohasem lehetett több ötnél. A válasz úgy szólt a később érkezőknek, hogy a társaság létszáma már teljes az estére. Ez avval a kettős hatással bírt, hogy azokat, akik ilyen kötetlen módon tehették tiszteletüket Mrs. Bethune Baliolnál, pontosságra szorította, egyszersmind az elérhetőség zamatával is hozzájárult az összejövetel érdekességéhez. ”

Polgári szokások

A polgárság zöme délutáni teáját a teaházban vagy más vendéglátó helyen fogyasztotta el, de nem volt ritka az sem, hogy pl. valaki megszokott könyvesboltjában itta meg délutáni teáját. Ha egy társaság pikniket rendezett, akkor a délutáni teát a szabadban fogyasztották el. A vizet ilyenkor sza-bad tűzön, bográcsban forralták. (Az angolok nem használtak szamovárt.)

Teadélután a Bertram szállóban

(Christie, Agatha: A Bertram szálló című regényéből)

Mindazonáltal a délutáni teázgatás legkedveltebb színhelye a nagy földszinti hall volt. Az idős hölgyek szerették látni, ki jön be, ki megy ki, örültek, ha régi barátnőkre ismertek, és gonoszkodó megjegyzéseket tehettek rájuk, mennyire megöregedtek. Amerikai turisták is ültek a hallban, akiket egészen elbűvölt, hogy a rangos angolok valóban letelepszenek meginni hagyományos délutáni teájukat. A délutáni tea ugyanis a Bertramban valóságos látványosság volt.

Csodálatos volt. A szertartáson HENRY elnökölt; megtermett, nemes jelenség, rokonszenves, érett ötvenes, öreguras külsővel és egy rég letűnt emberfajta: a tökéletes komornyik választékos modorával. A munkát karcsú ifjoncok végezték HENRY zord parancsnoksága alatt. Az asztalokon nagy, díszes ezüsttálcák és GYÖRGY király korabeli, 18. századi ezüst teáskannák álltak. A porcelán, ha nem is volt éppenséggel Rockingham vagy Davenport, de mindenesetre annak hatott. A Blind Earl készletek különösen kedvesek voltak. A legjobb indiai, ceyloni, darjeelingi, lapsangi stb. teát szolgálták fel. Ami pedig az ennivalót illeti, az ember kérhetett bármit és meg is kapta!”