Teakészítés a múltban III.

—Dr. Szerb Zsigmond: Diétás szakácskönyv—-

(Bp.)

„Amily messze esik a mi szürke gondolatvilágunk a színes Kelet fantáziájától, olyannyira leegyszerűsödött a teakultusz itt a rideg Nyugaton, és bármennyire elterjedt is az Európában mindössze alig háromszáz esztendős tea, elkészítési módja az összes népeknél körülbelül azonos. De éppen egyszerűségében rejlik klasszikus volta. És ennek keretén belül fogjuk megtalálni az ezerféle árnyalatot, az angol királyné five o'clock teájától az orosz muzsik mértéktelen teaszopogatásáig.

A tea jó minőségének megítélése külön tudomány. Aki nem ért hozzá, legjobban teszi, ha olyan forrásból szerzi be szükségletét, amely a minőségre nézve a legnagyobb garanciát nyújtja. A tea friss legyen, legjobb az idei szüretelésű, elkészítéséhez nem kell több, mint egy edény, amely olyan anyagból készüljön, hogy tőle a tea ne kapjon valamelyes mellékízt. Legjobb a zománcozott fazék. De ez az edény csak a teáé legyen és soha más étel vagy ital elkészítésére ne szolgáljon. Használat után a teásfazekat vagy -ibriket jól kiöblítjük, azután fenekével felfelé borítva, száraz helyen eltesszük. Még ki sem töröljük, hogy valahogy még a törlőruha szagát se vehesse fel.

Egy csészére egy lelapított kávéskanálnyi tealevelet számítunk. Ezt a mennyiséget beletesszük a teáskannába és a forrásban levő vízzel leöntjük. Azután egy pár percig állni hagyjuk, míg a tea sötét aranysárga színt ölt. Aki erős teát óhajt, az hagyja a teát állni, húzni, mint mondani szokás. Vannak, akik a teát a forróvizes fazékba dobják, de azt akkor jól be kell födni.

Van ám a teakészítésnek nálunk is még sok válfaja, sőt a sznobizmus gyakran ebben éli ki magát. De legyünk róla meggyőződve, hogy nekünk, szegény európaiaknak teljesen meg fog felelni ez a most leírt, egyszerű módszer, ha pontosan betartjuk a három fontos szabályt : a tealevél friss és minden idegen szagtól mentes legyen, a víz friss és abszolút tiszta legyen, a fazék pedig ideálisan tiszta legyen és minden más használaton kívül essék.

Kedvelt a teakészítésnek az a módja is, hogy a tealevelet egy sűrű fonású dróthálóból készült, kétfelé nyitható tojásformába helyezzük, azután a dróttojást a forrásban levő vízbe merítjük. Négy-öt perc múlva kész a tea. Hasonló tojásformákat porcelánból is készítenek, kényesebb ízlésűek számára.

Aki Oroszországban utazott, minden állomáson láthatta, amint az utasok végtelen sora az állomáson díszelgő óriási szamovár felé tartott. Kezükben a pohár, amelynek fenekén egy csipetnyi tea, erre rábocsátották a szamovár forró vizét és sietve tértek vissza kocsiszakaszukba. Az orosz ember szájába vesz egy kis cukrot, és ezen keresztül szürcsöli a hihetetlenül forró teát. A jobb körökben azonban úgy készítik a teát, hogy egy meleg vízben jól átmelegített porcelánedénybe négy személyre számítva két tetézett kávéskanál tealevelet dobnak, és erre csak annyi forrásban levő vizet öntenek, hogy a leveleket befödje. Négy percig állni hagyják, azután széťosztják ezt a teakivonatot négy csészébe. Majd színig megtöltik a csészéket forró vízzel. Aránylag kevés cukorral addig kavargatják a teát, amíg aranysárga lesz, azután lehetőleg forrón elfogyasztják.

Az angol sem bánja, ha úgy, mint az oroszok teájában, egy pár levél úszkál csészéjében. Az ő teájuk azért nemcsak sokkal sötétebb és fanyarabb, mint a miénk, mert másfajta levelekből készül, hanem azért is, mert jóval tovább hagyják húzni a teát, mint nálunk szokás.

Második felöntésre az oroszok és angolok teája nem alkalmas, mert sokkal jobban ki van lúgozva, mint a miénk. De nem ez a gazdasági szempont fog bennünket vezetni, mikor azt állítjuk, hogy a diétás konyhánknak semmi oka sincs arra, hogy eddigi teafőzési módját megváltoztassa. Mert a diétás teának csak az a célja, hogy aromás legyen, jó szag és jó íz mellett a tea zsongító hatóanyagaiból csak annyit lúgozzon kl, amennyi a beteg szervezetre nézve előnyös, és semmi esetre se legyen a kívánatosnál nagyobb izgató hatása. A tea tápértékét a cukor és az egyéb hozzáadott tápszerek fogják megadni. Cukrot tehát orvosi szempontból minél többet tegyünk bele. Persze számolni kell a fogyasztó egyéni ízlésével is. Sokan a teát tejszínnel vagy tejjel isszák, ami diétás szempontból csak helyeselhető. Ha a tealeveleket víz helyett forró tejjel öntik le, úgy azt svéd teának hívják. Némelyek a teát citrom levével vagy egy szelet naranccsal szeretik, nálunk azonban többségben vannak azok, akik inkább egy-két kávéskanál rummal, vagy egy pohárka konyakkal kedvelik. Utóbbiakhoz azonban éppoly kevés köze van a diétás fogyasztónak, mint amilyen kevéssé fogják érdekelni a gourmet-t, mert az ínyenc teájában mást, mint egy kevés cukrot nem fog tűrni.”